Egyik ismerősöm irományait olvasgattam éppen, mikor rám jött hogy írok én is valamit. Bár én már rég nem tudok alkotni, csak leírom amit gondolok. Jó olvasni ha másnak szépen alakul az élete, valahogy jobban elfogadják mint engem.... Ez a 2013 is olyan mint a 2012. :S Kivéve abban hogy egy részt ugye magányosabb vagyok, elvesztettem a párom... Egybefolytak az évek, olyan mintha 2011 júniusa óta megállt volna az idő. Azelőtt soha nem voltam kint télen annyit mint most, már én takarítom az udvart, rakom a tüzet, már nem kell ajtót se zárni, én etetem az állatokat ... mintha valami pusztai tanyán rekedtem volna, csak hát itt sokkal többet várnak el tőlem, bár nem tudom ezt megadni. :( De tényleg olyan, mintha megrekedt volna itt minden, sok ismerősöm tengődik otthon, vagy csak néha dolgoznak. Elég elkeserítő... Régen, még 16 éves voltam voltak álmaim, sok hülyeség amire azt hittem beteljesülhet; rockzenész akartam lenni, vagy festő művész, esetleg író... bejártam volna az egész ország koncertjeit, elmentem volna Erdélybe, Finnországba pl Nightwish koncertre ... szerelmes lettem volna, lett volna gyerekem ... Már semmiben sem hiszek, már csak egy valamin kattog az agyam, hogy legyen munkám. De kurvára félek megint elindulni, mindenféle cikkeket olvasgatok hogy lenne jobb, mit mondjak, vagy hogy kell pozitívan gondolkozni ez ügyben... Csak az a baj, valahogy az önbizalmam a két állomás közt valahol elveszett...
Sokszor nem értem minek jöttem én erre a világra, mikor ez a világ csak a törtető, pénz és karrier orientál embereket csipázza, én meg olyan más vagyok... mindig jobban érdekelt a lélek, az emberi lét értelme, hogy törődjünk egymással meg ilyesmi... Biztos ott volt a baj hogy nekem még anya mesekönyvből olvasott fel elalvás előtt, pedig valószínűleg minimum a gyilkosságokkal teli napilapot, vagy valami számítógépes cuccokról szóló vackot kellett volna hallgatnom. Ha nem lenne az a pár barátom, igaz most ők dolgoznak, nagyon egyedül lennék. Így is csak neten tudunk többnyire beszélni, a zene meg a Twiligth ami most éltet. Na meg persze a gézengúz kutyám és a macskáim, hogy legyen kihez szólni. Fogalmam sincs meddig fog ez így menni, de már állhatatlan állapot hogy ennyire nem kell az ember sehová, hogy ennyire értelmetlen a lét, nem vagyok más csak szemét.
Vegyem kezembe az életem! Ez a lényeg, tudom, de olyan nehéz, én félek az emberektől, sok buziképű, mogorva, savanyú ember akihez odakódorgok, h van munka? nincs, csak illemből nem basszák rám az ajtót. Azt hittem könnyebb lesz, ha már dolgoztam, de nem nem könnyebb, nem lettem bátrabb, nem jobb a beszélőkém, és emiatt félek nagyon.
Na lépek, tovább... belezúgtam egy vadidegen paliba, aki helyes, és kicsit zárkózott de ezenkívül lófaszt se tudok róla. Minden erőmmel rajta vagyok a témán h elfelejtsem mert túl sok asszonyállat xd kerülgeti, szóval ... Most az udvartakarítás és egy barátom fejmosása segített... Hát fogalmam nincs hová vezet ez az út...
Egyszer belenéznék a jövőmbe és remélem látnék valami jót is benne, nemcsak rosszat...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése