Elég már!

Mindenki eltűnik.
Vagy én zuhantam mélyre?!
Egyedül maradtam
Nem süt rám a nap fénye.
Árnyék vagyok a világban
Homály az éjszakában.

Unom már hogy sosincs időm!
Magamra nincsen erőm!
Nem tehetek csak magamért,
Szolgálok, de vajon miért?

Bizonyítanék, érnék valamit
De a világ végére rakott le a gólya
Erre nem folyik a csobogó patak
Evezni nem tudok, csak sodródok
Sodródok, ki a köves partra.

Nem ért engem senki
Nem kérdezik miért?
Nem értik mit nem értek
Nem veszik észre menekülnék!
Elrejtem, talán túl sok félelemet rejtettem
Álmaim....érlek e titeket?

Őszinte barátom, egykori szerelmem
Hát külön váltunk,
Azóta nem beszélek.
Azóta keresem magam
Vissza - vissza térek, ahol elhagytam magam.

Barátnőm Te messze mész,
Kívánok hát szerencsét!
Munka égett kezeink alatt
Nem felejtelek el soha!

Lehetőségek itt nincsenek
Tanulnom kellett volna még
Elrontottam, sokat féltem
Nem engedtek, hát nem mentem.

Szabad talán csak a halál után
Leszek egyszer
Addig vinnem kell a rámrótt sorsom.
A családi karmát, az átkozottat.
A boldogságot feledhetem
Nekem új virág már nem terem.

Nem lesz szabad az út
Sokszor feladnám,
De nem boldogít
Az hív mit szívem repít!

Szolga élet a normális, megszokott
Elfogadom nehezen, de boldog nem vagyok.
Le van láncolva kezem, s szívem
A szerelem, már nem remélem.

Nem old meg gondot
Nem húz ki gödörből
Egyedül könnyebb
Csak feszít a vágy.
Nem voltam méltó rád
Nagybetűs szerelem.
Pedig nem létezel!
De elhittem.

Mennék messze
Szaladnék széllel
Kifutnék a világból
Elérném a célom!
Elismernének engem
Lehetnék ki lennék
Tenném a dolgom mit hiszek
Csak az a szívás, nem ez jutott!
A napok végét várom
Lélekben nyomorgok
Melegben fázok
Emberek közt egyedül vagyok.

                                                 Rabe, 2012. 10.16.