Lehullott a lepel ...

A válasz megérkezett; családos, 2 gyereke van...

De leg a Peti válaszolt... és udvarias volt, nem bunkó.

Égek mint a ............. :S :'(


Elegem van a bunkó emberekből; nem szeressem a levélkézbesítést ...

Ergo kapja be mindenki!

De a reggelem jó volt, varrtam... A többiekkel el voltam.
És ez a Rolandos se feltétlenül fáj csak egy kicsit és ciki... meg picit rossz, de a gyerekei szépek...
Elfogadnám őket, meg a fatert xd

Na jó, nem vok én olyan, ezt ki is jelentettem a levelemben.

Szerencsés az a nő, ha ugyan meg nem csalja, de a gyerekeit tuti szereti. Pedig olyan csúf...

- kitöröltem a kamu facem, amit a Roli miatt csináltam;
- pedig annyi mindent megpróbáltam már annó, de a lánynak aki ott ismerősöm volt utoljára újra elküldtem azt a levelet...és úgy töröltem ki... de minek már, nem is érdekel...
- tegnap még számot kértem ennek a hülyének, de azt sem adták le...
- megjelöltettem a barátnőmmel a haverját, akinek fel kellett volna ismernie
- kapott mind a kettő levelet
- nyomoztattam utána
- milliószor kerestem a neten...

szerintem ez már túl sok  volt, már nem gondolok rá, ezért is töröltem... szarom le az egészet...


És fát hordtunk, esőbe, sötétbe, sárba xd Hülyék vagyunk, nem kicsit... nagyon ... xd

Dejó holnap mek melózni :D

Már jó ideje eszembe jut, hogy majd leírom ezt a "fontos" gondolatot. Miszerint; basszus tényleg november van? És November van. Egy hónap és lejár a szerződésem. Elvileg vissza hosszabbítanak de sok mindenkit nem, de nem tudni mi lesz, ezt ott fent döntik el. Fura hogy ez a márciustól decemberig tartó időszak egy olyan sok mindennel teli időszak volt, annyi kedves emberrel ismerkedtem meg vagy ismerkedtem meg újra. Aztán sokan majd nem lesznek már :( Nem olyan mintha 10 hónap lett volna, több évnek is tűnhet. Minden napban volt valami jó, pedig csak csicska munkát csináltunk. Az volt a jó benne hogy mindenki szerette a másikat, elfogadta egy családias közösség alakult ki. Az ezelőtti 3 hónapomból nem annyira emlékszem semmire, ez a szeptember november közti időszak volt. Az első 3 hónapomra meg megint jó visszaemlékezni, mert a 2 csajjal olyan jókat lógtunk.
És végre letelik a szabadnapom, azaz ez az 5 nap. Ami nem is szabi hanem hétvége,halottak napja meg 2 nap csúszó. Nem tudok én nyugodtan pihenni itthon, annyi munka volt tegnap is hogy kidőltem 5kor és egy órát kapásból aludtam. Ma délelőtt is volt melóm, most már csak vagyok, elvileg jön a fa.
Tegnap viszont voltam vásárolni, és ami kajak jó hogy tudtam magamnak venni harisnyát, és nekem ez gyerekkorom óta nem volt. Mondom ha egyszer szoknyát akarok felvenni legyen már. Jó sokat turkáltam a boltba és nem hittem volna hogy találok jó nagy méretet, de van. Meg turkáltam 5 felsőt, vettem 2 cipőt, és pár egyéb dolgot. Azt is csak ma volt időm megnézni miket vettem de jók rám hál Istennek. Na mekkkkk.....

Nosztalgikus ...

Már kezdem annyira kipihenni magam hogy fejfájással ébredek, így már nem akarok olyan soká aludni. Ma is fél 10 felé keltem fel, de fél 8 után ránéztem a telómra. Befejeztem a késői Halloween dekorációm, csináltam kartonból baglyot, macskát, boszorkányt, varjat, meg három denevért. Ezek a fanfiction-k még mindig a hatásuk alatt tartanak. Eközben meg csak azon gondolkodtam, hogy nem adom fel, úgyis megmutatom azoknak az embereknek akik annó hülyének néztek a vizsgamunkám miatt, és nem is tudtam befejezni és mást csináltam meg... elő fogom szedni és megálmodom azt a csoda cukrászda arculattervet és ha milliomos leszek majd meglátják xd. Lehet az volt a baj vele, hogy inkább egy üzleti tervet láttam benne, vagy egy "varázsvilágot" vagy látványtervet, és nem a designt hanem a helyet, meg amire használni lehet. Ilyen különlegesnek képzeltem el ahol bármit kérhetsz, mint a nem jut eszembe; a tvben van egy sorozat, ahol szobortortákat csinálnak. És lenne egy kis ligthos kocsmahangulata, barna faborítás a falakon. Akárki bejöhetne, de lehetnének benne koncertek és mindenféle művész eldugott zuga lehetne. Majd egyszer megcsinálom,és akkor bekaphatják, mert szűk látókörűek voltak, egy csaj volt aki azt mondta hogy mindez németbe működne, vagy külföldön, de nem itt Magyarországon, meg nem itt Miskolcon. :S Igazából túl nagy volt az ötlet és folyton belepofáztak meg akadályoztak és nem voltam elég erős, meg képzett hozzá és nem is voltam tisztában vele mi az az arculatterv. De pl egy virtuális világnak is meg lehetne csinálni, tök fantasyre. Most már nem fog zavarni senki és segíteni se fog, de megálmodom ezt a valamit és majd meglátják ha egyszer híres leszek :D. Lehet ezzel kezdődik az utam hogy visszahúzzam magam ahol elbuktam, itt véreztem el, ezután meg elhagyott a hitem, és feladtam mindent. Azóta eltelt 2 év, ha nem több. Minden egyes nap gondolok a rajzra, az órákra; amik Beával meg Gabival teltek. Azelőtt senkitől se tanulhattam max pár valamit az általánosban, vagy középsuliban volt egy évig rajzom, de 20 éves koromig nem érdekelt. Egyszer volt gyerekkoromban hogy mehettem volna egy palihoz rajzot tanulni, akit már felnőtt fejjel megismertem, de én akkor úgy féltem tőle hogy nem mentem, pedig ha mentem volna, nem itt lennék. Meg valami gyerek rajzversenyen értem el valami helyezést, apám mindig próbált lökdösni valahová de annyira gyerek voltam meg beszari hogy nem mentem. Aztán semmi sem érdekelt, vagy hogy pontosan fogalmazzak mindig más. Mikor környezetvédelmet tanultam akkor kezdetem el megint firkálgatni egy tanárnő belém beszélte hogy majd híres grafikus leszek xd meg felém álltak hogy miket gondolok én mikor rajzolok, be vok szívva? xd :D Aztán elmentem a suliba, ahol annyi mindent szívtam magamba amit csak lehetett és annyira figyeltem és akartam hogy mai napig sok mindenre emlékszem. Csak a számítógépes grafika sosem ment. És ezt is annyira mellre szívtam hogy a vizsga után alig vártam hogy soha ne kelljen oda visszamennem, Évát annyira utáltam. Volt mikor menekültem a suliból, annyira szar volt hogy akartam hogy jó legyen de nem megy, de nem megy, meg sok teher nehezedett ránk. Hülye fejjel felmásztam a molnár sziklával szembe, nem tudom minek mentem oda, de jó magas volt. Meg mindig egyedül csöveztem a padokon,vagy lilán voltam egyedül,jó szar volt, mindig mindenhol egyedül. A francnak ismertem meg az exem, már nem itt lennék közmunkán. Én hülye őt választottam, mert szerelem meg stb... de hol van már a szerelem? Ő Győrbe 150 000s fizut kap, meg veri magának én meg itt rohadok borsodba. Nem is ez a lényeg. Mert sokat tanítottak nekem ezek az emberek és szeretem őket, meg jó itt csak kevés a lóvé. Már nemtom hogy jutottam el ide... De megyek vasalni meg takarítani vagy lehet csak az egyiket csinálom még elválik ...
És még az jár a fejemben amit Peti mondott, hogy használni kell a programot és akkor menni fog. Én eleve bénának éreztem magam hozzá, de sosem volt időm eleget gyakorolni vagy erőm, de ez még adott egy szikrányi reményt hogy talán meg tudom tanulni. Na hy....

HP fanficton; Piton a főszerepben...

Ezeket egy fanf. oldalon találtam; http://fanfic.hu/merengo/viewstory.php?sid=110533. És el el gondolkodok rajta hogy én miről írnék, ez a történet jó lett, de ez előtt egy jóval bénábbat olvastam. Azt hittem ezek a fanfiction-k sokkal hosszabbak és terjedelmesebbek de ez így ok.

"Szeretet a végsőkig írta: Alexis Byrd

A Tiltott Rengeteg szélén két fiatal állt egymás mellett, látszott rajtuk, hogy barátok. A vörös hajú lány nyakában arany-vörös sál volt, így messziről is látszott, hogy griffendéles. A vállig érő, fekete hajú, magas fiú ébenfekete talárt viselt, és meglepődötten, vagy –nem lehetett eldönteni- dühösen nézett barátjára.
- Lily… te jársz James Potterrel?
- Perselus… én el akartam mondani, de még nem sokan tudják.
- Te úgy gondolod, hogy engem, mint legjobb barátodat majd akkor avatsz be a dologba, ha esküvői meghívókat küldözgettek.
- Nem, Pers. Tudtam, hogy dühös leszel.
- Már hogyne lennék dühös?!
- Perselus… - kezdte Lily, de már nem tudta befejezni. Perselus megcsókolta. Mindketten akarták, de végül Lily vetett véget a pillanatnak.
- Perselus, ez meg mi volt?
- Szeretlek, Lily! Én végig szerettelek. Hát nem látod, hogy nem tudom elviselni, ha együtt látlak Potterrel? Mióta találkoztunk, azóta szeretlek. De nem számít. Te őt választottad. Helyettem. Egy nagyképű, pökhendi senkit a legjobb barátod helyett.
-Perselus, ha ismernéd James-t… Nem olyan, amilyennek te megismerted. Egyáltalán nem. És Sirius sem, meg Remus sem – Lily megfogta Perselus kezét.
- Nem… Lily… - Perselus sietős léptekkel indult el a kastély felé. A két kéz, melyek pár másodperce még olyan szorosan fogták egymást, mintha soha nem akarnának szétszakadni, most szétváltak.
Lily nagyon szomorú volt. Azt hitte, hogy Perselus mostantól nem tekinti barátjának. Nem szaladt utána, csak nézett, nézte a kastélyt, végignézte az ablakokat, hogy hol lehet, és zokogott. Úgy érezte, ott akar meghalni. Csak zokogott, és zokogott.
Már rég besötétedett, amikor egy sötét, magas alak közeledett felé. Lily félt, levegőt sem mert venni. Azt hitte, álmodik, vagy valaki egyszerűen csak lejött az égből, hogy eleget tegyen a kérésének: ölje meg őt. De amikor közelebb élt, meghökkentően Perselusos hangján megszólalt:
- Lily?
- P..Perselus?
A sötét alak bólintott. Egy takarót tett Lily vállára, és letörölte a szeméről a könnyeket.
- Aggódtam érted, Lily.
- Perselus… köszönöm – mondta végül, mikor már a tölgyfaajtó előtt álltak, amit a gondnok véletlenül éppen nem zárt be aznap este.
Pár percig csak egymás szemébe néztek, aztán ki-ki elindult saját klubhelyisége felé: Lily a Griffendélbe, Perselus a Mardekárba."

Egy másik, mondjuk biztos sokaknak nyálasak, de nekem tetszenek; 

"Akkor is, azóta is, együtt írta: Severus05

Akkor is, azóta is, együtt

13 évvel ezelőtt pontosan itt álltam, ő meg ott - mutatott Lily az előtte néhány méterre lévő fa irányába.
Szerettem Perselust, de nem tudtam mitévő legyek, hisz egészen biztos voltam benne, hogy az ő érzései velem szemben nem ilyesfélék. Így aztán csak álltunk ott, némán, s a csend kezdett egyre kínosabbá válni. Aztán egy hirtelen erő sugallatára összeszedtem összes griffendéles bátorságomat - mit sem törődve a szemem sarkában gyülekező könnyekkel-, Persnek vetettem magam. Ő csak állt ott, mint egy kőszobor, aki fel sem fogja, hogy mi történik vele, s én próbáltam figyelmen kívül hagyni a könnyeket, melyek akaratlanul is végigfolytak arcomon, de amint megéreztem a számomra oly fájón jellegzetes menta illatát, átadtam magam a teljes zokogásnak. Próbáltam egyenletesen lélegezni, és belélegezni a menta nyugtató illatát. Abban a percben nem számított semmi, sem az, hogy minden szava hazugság volt, semmi az égvilágon, de amint megéreztem kezének simogatását hátamon, légzésem rendszertelenné vált, és hagytam, hadd jöjjön ki belőlem minden keserűség, bánat.

Erőnek erejével kibontakoztam az ölelésből, hogy a szemébe nézhessek, de álmomban sem gondoltam volna, hogy amit látni fogok, attól földbe gyökerezik majd a lábam. Perselus obszidián szemei tele voltak mély megbánással, szomorúsággal, és… könnyekkel. Hirtelen túl sok érzelem tükröződött azokban a szemekben, s olyannyira elmerültünk egymás tekintetében, hogy szinte észre se vettem, ahogy a köztünk lévő távolság megszűnni látszott és Perselus puha ajka az enyém után kutatott lágyan, érzékien, és telis-tele szenvedéllyel. S közben éreztem, hogy újfent könny áztatja arcomat, de, hogy melyikünké, abban nem lehettem biztos. Lehetséges, hogy mindkettőnkből efféle reakciót válthatott ki a csók.
Eltelt egy perc és Perselus még mindig ott volt velem, s abba a töménytelen mámoros boldogságban nem akartam őt soha többé elengedni. De mi van, ha ő nem így akarja? Ha csak egy egyszeri kaland vagyok neki, vagy csak bűntudatból teszi? Egy hirtelen gondolat ötlött fel bennem, s át is adtam magam neki; nem érdekel, hogy miért, de piszkosul jól csinálja.
Már 3 perc telt el, és lassan zilálni és szédülni kezdtem. Ne, ne! Ne vedd el őt tőlem – rimánkodtam gondolatban. Jobb ötlet nem lévén, erőnek erejével megszakítottam a csókot, és próbáltam összeszedni magam. Amint kinyitottam a szemem, pislognom kellett kettőt, mert Perselus sziluettje kezdett elhomályosodni előttem, aztán pedig a fa –ami alatt álltunk- kezdett körtáncot járni, miközben hihetetlen rosszullét kapott el. Még éppen megpillantottam az aggodalmat tükröző fekete szemeket, mielőtt magába szippantott volna a jótékony sötétség.

Amíg eszméletlen voltam, hihetetlen béke és nyugalom szállt meg. A másik pillanatban pedig, mintha egy cérnát vágtak volna el egy ollóval, úgy zuhantam vissza a fájdalmas valóságba.

– Lily, bárcsak felébrednél már, bárcsak hallanád, amit mondok – mondta egy bánattal teli ismerős tónus, majd elhallgatott.

– Kérlek, bocsáss meg nekem! Minden kimondott sértésemért és azért, hogy sárvérűnek neveztelek – itt elcsuklott hangja, és a takaróra borulva zokogott, némán. – Én.. szeretlek, Lily. – Ez volt az a mondat, aminél kinyitottam szememet és tekintetem találkozott a sírástól és az alvás megtagadásától megduzzadt, kipirosodott szemekkel.

– Shh, nincs semmi baj Pers! –suttogtam rekedten, és kezemmel gyengéden letöröltem arcáról a könnycseppeket. – Én is szeretlek – mondtam érzelmekkel túlfűtött hangon, mire gyengéd karok óvatosan magukhoz vontak. – Hanyadika van ma? – kérdeztem váratlanul.

– Február 14 – mondta némi gondolkodás után. – Boldog Valentin-napot! – tette hozzá, és óvatosan megcsókolt. Akkor már biztosra tudtam, hogy az a csók őszinte volt.

– Boldog Valentin - napot! – leheltem bágyadtan két csók között."

Itt még egy részlet; itt Hermione és Piton párosról lehet olvasni, és tök fura hogy ezekből több van mint a Lily Pitonosból. Csak azt nem értem, ha ezekben általában Hermione még suliba jár, 6od, 7ed éves akkor épphogy nagykorú vagy épp még kiskorú. és Piton a férje, aki vagy 40. xd Na itt tévedtem, mert már a Voldemort háború után járunk 10 évvel és úgy a felesége H. És elvesztette az emlékezetét... és kurva jó kezd lenni ez a történet, lent csak egy részlet van belőle, a fenti linken megtalálható sok ilyen történet... :)

   

"Ne felejts írta: Midnights Prophet

Hermione eltűnik egy hétre, s mikor zilált külsővel visszatér, nincs emléke az utóbbi hét évről. Vajon Perselus képes lesz segíteni neki emlékezni? Mese szerelemről, veszteségről, ármányról és rejtélyről.

Ahogy azt az utóbbi időben megszokhattátok tőlem, ez is egy fordítás.

Az eredeti történetet itt találjátok: Vanityfair – Forget Me Not




Ne felejts

1. fejezet

Elment. Hét napig senki nem hallott Hermione Granger-Pitonról. Albus és Minerva aggodalmas arckifejezéssel járkáltak a kastélyban, s nem akarták elhinni, hogy megtörtént a legrosszabb. Baglyokat küldtek ki, amikben a nő felől érdeklődtek, megpróbálva találni valakit, aki látta őt, miután otthagyta Harryt és Ront a Három Seprűben. Hop-hálózaton felkeresték a barátait és a családját, folyton remélve, hogy a következő ember olyasvalaki lesz, aki beszélt vele. De senki sem hallott felőle.

Perselus is úgy hitte, hogy megtörtént a legrosszabb – nem az, hogy megsérült, vagy hogy bárki elrabolta, hanem hogy egyszerűen elhagyta. Sosem tudta, mi szállta meg a boszorkát, hogy egyáltalán hozzáment, de minden reggel meglepődött, mikor meglátta, hogy ott alszik mellette.

Egyesek természetesnek vették a hidegségét, amiért olyan korán felhagyott a kutatással; Potter azzal vádolta, nem szereti Hermionét eléggé, azért nem érdekli. Pedig valójában az ellenkezője volt igaz. Ha keresné, akkor meg is találhatná, s képtelen volt elviselni a gondolatot, hogy egy másik férfi mellett látja viszont, vagy akár egyedül, mert úgy döntött, nem akar tovább együtt élni vele.

Úgyhogy inkább úgy tett, mintha mi sem történt volna, aggodalmának egyetlen látható jele az esténként elfogyasztott lángnyelv-whisky és brandy növekvő mennyisége volt. Épp az elsősök vizsgáit javította, mikor McGalagony hangját hallotta a kandallóból.

– Megtaláltuk, Perselus – mondta. – Most viszik a gyengélkedőre.

Perselus nem felelt, csak lehajította a pennáját és a papírjait, s kisietett a szobából. „Ha a gyengélkedőre viszik, akkor az azt jelenti, hogy megsérült” – gondolta, ahogy végigviharzott a folyosókon, miközben a diákok szétrebbentek előtte, hogy utat engedjenek neki.

A félelem felerősödött benne, ahogy elképzelte, mi történhetett Hermionéval, de hamarosan megkönnyebbülés váltotta fel. Szörnyű dolog volt tőle, hogy örült, amiért megsérült, hogy ez volt az ok, amiért hét napra eltűnt? Az egyetlen másik magyarázat az lett volna, amit kétségbeesetten próbált elkerülni.

Ahogy befordult az egyik sarkon, összefutott Hagriddal és Hermionéval, akik épp Madam Pomfreyhez tartottak.

– Hol voltál? – sziszegte Piton, ahogy megragadta a boszorkány karját.

– Én… én… – dadogta. Kábának tűnt, s a ruhái rendezetlenek és piszkosak voltak, mintha ugyanazt hordta volna napokon keresztül. Perselus nem várta meg, hogy válaszoljon, helyette magához húzta, és szoros ölelésbe vonta.

– A tó körül bóklászott, mikor rátaláltam, Piton professzor – magyarázta Hagrid. – Kissé zavartnak tűnt, úgyhogy a legjobbnak láttam, ha a gyengélkedőre viszem.

– Köszönöm, Hagrid, innentől átveszem. – Egyik karjával átkarolta Hermione derekát, majd felvezette a lépcsőn.

– Megsérültél? – kérdezte útközben.

– Nem – felelte habozva. – Kérem, professzor, azt hiszem, rendben leszek. Csak egy kis pihenésre van szükségem.

– Az nem árthat, ha Poppy megvizsgál. Ránézésre rád férne egy kis kalapkúra bájital és néhány nap alvás.

Nem kérdezte meg tőle újra, hogy hol volt. Nem volt úgy megsérülve, mint ahogy arra készült, de nem számított. Visszajött, és semmi értelme nem volt megkérdezni, hogy miért ment el. Ha szerencséje van, ágyba küldi egy csókkal és egy csésze teával, aztán reggelre minden rendben lesz. Perselus majd utálkozik a diákjaira és az egész világra, Hermione pedig majd mosolyog és közli vele, hogy az emberek nem értékelik.

Mikor megérkeztek a gyengélkedőre, Perselus hátrébb húzódott, s hagyta, hogy Madam Pomfrey dolgozzon. Pár pillanattal később Albus és Minerva rontott be a helyiségbe.

– Elmondta, hol volt? – kérdezte Minerva sietve.

– Nem – csattant fel. – És nem kérdeztem. Jobban aggaszt az egészsége, semmint elárasszam idegesítő kérdésekkel.

– Idegesítő kérdések? Perselus, Hermione hét napra eltűnt, és téged cseppet sem érdekel, hogy hol volt?

– Nem érdekel, a lényeg, hogy visszajött – morogta. Remélte, hogy Poppy igyekszik, s visszatérhetnek a lakrészükbe. Minerva az idegeire ment, és utálta a steril fertőtlenítő szagot, amit minden kórház és gyengélkedő árasztott magából.

Hirtelen hangos zokogás tört fel a szobában, s hallatszott, hogy az őt takaró függöny túloldalán Hermione egyre dühösebb és idegesebb lett. Perselus előre lépett, hogy odamenjen hozzá, hogy megvigasztalja, de Pomfrey megkerülte az elválasztót, s visszatolta.

– Azt hiszem, beszélnie kellene vele, igazgató úr – tanácsolta a javasasszony. Albus belépett a függöny mögé, s Perselus hallotta, ahogy Hermione kezd lenyugodni.

– Látni akarom – követelte Perselus.

– Ez most nem túl jó ötlet.

– Mi történt? – kérdezte Minerva.

– Úgy tűnik, Mrs. Pitonnak emlékezetkiesése van – mondta nekik Poppy aggódó tekintettel.

– Mire emlékszik? – érdeklődött Minerva.

– Nem sokra a hatodikos kora után. Olyan, mintha valaki megpróbált volna Exmemoriamot szórni rá, de elrontotta volna.

– Professzornak szólított, ahogy idefelé tartottunk – szólalt meg Perselus csalódott érzéssel a gyomrában.

– Meglehetősen zaklatott lett, mikor megpróbáltam neki elmagyarázni a helyzetet – világosította fel Poppy.

„Akkor ez volt, ami miatt sírt” – jött rá Perselus. Közölték vele, hogy Piton professzor felesége. Nem tudta, hogy ragadjon pálcát és átkozzon meg mindenkit, akit csak lát, vagy inkább menjen egyenesen a szobájába, és vesse bele magát egy üveg brandybe.

– Tudsz tenni valamit? – kérdezte Minerva. Perselus hirtelen hálás volt a jelenlétéért, holott korábban idegesítette. Minervának legalább volt annyi lélekjelenléte, hogy értelmes kérdéseket tegyen fel. Talán még volt remény.

– Nem igazán."

Hát ha én írnék magamat írnám bele a történetbe valami jó névvel és én lennék Piton csaja xd Vagy a Harry szüleit éltetném vagy ilyenek.
 

Ez a szombat a tervezett szabim második napja. Igaz még csak most rajzolódik ki a fejemben és idő kérdése míg kialakul hogy végül is meddig maradok itthon. Attól függ hogy bírom. Tegnap a temetővel meg a takarítással elment a napom. Ma már csak fél 10ig aludtam, utána meg olvastam. Nem egyfolytában mert elmentem a boltba, meg kimentem az udvarra mert felidegesített egy hülye veszekedés, aztán leveleket lomb seprűztem meg a bőgés környékezett, de nem jött ki. Végül is nem nagy dolgok miatt volt, és már meg kellett volna annyira szoknom hogy meg se halljam, mégis egyre inkább érzékenyebb vagyok mindenfajta veszekedésre, főleg a jelentéktelenekre és azokra amik napról napra semmit mondóbbak és 30 éve ugyanazt a szóbárbajt ismétlik. Na de lapozzunk...
A HP 6ot olvastam, és meghalt Dumbledoor meg szakítottak Giniék,és megint ott a kérdés mit fogok olvasni. Nemtom mi az oka hogy csak a Herry Pottert és az Alkonyatot vagyok képes úgy olvasni hogy ne tegyem le. Már ilyen könyvre nem találtam még rá, ami így pozitív is meg szeretek abban a világban tartózkodni. Most még ott vagy A fátyol mögött félbehagyva, de nemtom most nincs sok kedvem hozzá, mind szomorú biztos. :S Más érdemleges nem történt, mondjuk tegnap találtam egy fekete kartont ma meg egy halloween töknek minősített kis tököt. De hogy én a hidegbe már nem mek ki kifaragni az is biztos.
No most ennyi...

"Leírás" ...

Basszátok meg, új unokatesóm született okt 16án értesültem róla, ma a facebookon :O De elvileg nem is az uncsi tesóm, mert keresztapám nem a vér szerinti rokonom, vmi Katica a neve. Még egy rokon akit sose fogok látni :S vagy esetleg nagyanyám temetésén vagy mittom én hol. Tiszta Kamilla, meg Petra már most a kis csaj. De jó :S egy rokonomat se ismerem :( se nagynéném nincs, se nagybátyám, se az ő lányukat nem ismerem, a "kereszt szüleimet" ismerem de nem túlzottan tartják a kapcsolatot velünk, a három lányt a face képekből ismerem inkább. :S :( Elég ratyi ez így.
Hát ma aludtam vagy 11ig, de lehet csak fél 11 volt az. Aztán meg kitakarítottam a szobám ami csoda, és Tikinek meg Katának köszönhetem hogy rávezettek és megmutatták nekem a takarítás és a női házimunka nem is olyan rossz oldalát!
Aztán lementem mamáékhoz, ott a szomszéd levitt minket a temetőre, de a mieink is csatlakoztak hozzánk. Kicsit feszkósabb volt a hangulat. De nem nagyon foglalkoztam inkább vele. Aztán meg a kis csajnál voltam akihez át szoktam nézni és ott volt "Kun Béla", az udvarlója xd Aztán még elmentem egy lány emlékéhez utána meg olvastam.
Végre feltettem a képeket is a falra, azokat is amiket festettem, meg rádiót hallgattam.
Halloween az nem volt nekem :S No mindegy a mai nap még jó is volt, még hazafelé bementem megnézni a sírokat így olyan szépek.
Haliiiii